Érdekességek cuki állatokról

Érdekességek cuki állatokról


A becslések szerint 7,77 millió állatfaj él Földünkön, így az állatkirályság tagadhatatlanul sokszínű. Érdekességek mindig kiderülnek házi kedvenceinkről, hiszen rengeteg – mások számára rejtett – tulajdonságukat ismerjük meg együtt élve velük, de a vadon élő állatok hihetetlen dolgai többnyire titokban maradnak előttünk. Ezért most olyan állatokról kerestem izgalmas tudnivalókat, akik (majdnem) mind egytől egyig cukik, és legalább egy lenyűgöző, vagy kissé furcsa, esetleg bizarr tulajdonságuk, szokásuk van.

 

 

A koala ujjlenyomata akár emberé is lehetne

 

Forrás: nestlepurelife.com

 

Valószínűleg nem gondolnánk azt, hogy az emberben és a koalában bármi közös is van, pedig de! Ez pedig nem más, mint az ujjlenyomat. A koala ujjain, ujjbegyein levő bőrlécek rajzolata megtévesztően hasonlít az emberéhez. Ezért, ha véletlenül összefutsz egy koalával, nézd meg jól a kezét. A rendőrség ettől a hasonlóságtól meg is ijedt Ausztráliában, mert úgy gondolták, hogy a koalák ujjlenyomatai hátráltathatják a bűnügyi nyomozást, hiszen nem egyértelmű, hogy ember, vagy koala követte el a bűnözést. Így tehát minden koalának, aki úgy tervezi, hogy rossz dolgokat követ el, érdemes lenne kesztyűt viselnie.

 

 

A papagájok önzetlenül segítik egymást

 

Forrás: pixabay.com

 

A papagájokat valamiért egy ideje kalózok társaiként szokás emlegetni, akik hírhedten kapzsi, kincskereső bűnözők. De a valóságban egyáltalán nincs ez így. Kutatók felfedezték, hogy az afrikai szürke papagájoknál például kevés önzetlenebb állat létezik, ha van egyáltalán olyan. Segítik társaikat az étel szerzésében, és más önzetlen cselekedeteket is végrehajtanak mások érdekében. S a legszebb az egészben, hogy nemcsak barátaikat, vagy családjukat segítik, de bárkit, aki arra rászorul.

 

 

A prérikutyák csókolóznak

 

Forrás: northamericannature.com

 

A prérikutyák több okból is különös lények: állandóan rágcsálnak valamit, hatalmas, földalatti városokat építenek maguknak… és csókolóznak. Valójában megérintik mások elülső fogait, ez alapján azonosítják egymást, de ez úgy tűnik, mintha csókolóznának. A tudósok még azt is kiderítették, hogy a prérikutyák annyira élvezik a figyelmet, hogy sokkal többet ölelik, csókolják egymást, ha van közönségük.

 

 

A világ legrégebbi ismert háziasított kutyafajtája i.e. 329-ből származik

 

Forrás: reddit.com

 

A kutyákról köztudott, hogy az ember legjobb barátai, és kiderült, hogy ez egy olyan kapcsolat, amely régebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk. A Guinness World Records szerint a háziasított kutya legrégebbi ismert fajtája egészen i.e. 329-ig vezethető vissza. A szaluki, vagy perzsa agár kutyákat az ókori Egyiptomban királyi házi kedvencként tartották, és olyannyira tisztelték őket, hogy a haláluk után mumifikálták a testüket. Sumerben (a mai Dél-Irakban) találtak olyan faragványokat, amelyek egy kutyát ábrázolnak, és nagyon hasonlítanak egy szalukira, megállapították, hogy i.e. 7000-ből származnak. A kutyáknak egyébként az ízlelőbimbójuk is sokkal kevesebb, mint az emberé. Az embernek körülbelül 9000 ízlelőbimbója van, míg a kutyáknak csak körülbelül 1700. És bár ugyanazt a négy ízérzetet azonosítják, mint az emberek, a kutyák nem szeretik a sót.

 

 

A háziasított macskák legrégebbi bizonyítéka pedig 9500 éves múltra tekint vissza

 

Forrás: icatcare.org

 

A macskák is több ezer éve lógnak az emberek körül. A Guinness-rekordok könyve szerint 9500 éve tartunk macskákat. Ennek bizonyítékát 2004-ben fedezték fel, amikor a ciprusi Shillourokambos neolitikus faluban egy macska csontjait találták meg. A macska csontjai a földben egy ember csontjai mellett feküdtek, és erős a gyanú, hogy együtt temették el őket. Egyébként macskákról másik érdekesség az, hogy a felnőtt macskák csak az emberre nyávognak. 2019-ben pedig egy másik tanulmányban az is kiderült, hogy a macskák tudják a saját nevüket, és felismerik azt, amikor szólítja őket a gazdi, de a macska a legtöbb esetben úgy dönt, hogy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja, mert nem feltétlenül érzi kötelességének, hogy válaszoljon a gazdi hívására.

 

 

Az erszényes ördögök életre szóló barátságokat kötnek 

 

Forrás: iflscience.com

 

Az erszényes ördögök számára a barátság mindennél fontosabb, ezt már egészen fiatal korukban kialakítják egymással, és életük végéig eltart. Együtt nőnek fel az ördögbébik a vadonban, amikor világra jönnek, és együtt fedezik fel a barlangokat, ahol megbújnak. Sokkal szívesebben alszanak együtt barátaikkal, mint egyedül.

                                                       

 

A galambok tudnak számolni

 

Forrás: sciencedirect.com

 

Sokan azt gondolják, hogy a galambok… nem olyan okosak. De kiderült, valójában nagyon intelligens állatok. Egy 2011-es tanulmányban jelentették meg, hogy a madarak képesek a majmokkal azonos szinten számolni. A vizsgálat során a galambok azt a feladatot kapták, hogy hasonlítsanak össze kilenc képet, amelyek mindegyike különböző számú tárgyat tartalmazott. A kutatók észrevették, hogy a madarak képesek voltak a képeket aszerint rangsorolni, hogy hány tárgyat látnak rajta. Egyszerűen fogalmazva, kiderült, hogy a madarak tudnak számolni!

 

 

A tengeri vidrák ügyesen használják az eszközöket

 

Forrás: smithsonianmag.com / Getty Images

 

Míg sok tudós úgy véli, hogy a delfinek eszközhasználata viszonylag új jelenség, egy 2017-es tanulmányból kiderült, hogy a vidrák már évmilliók óta használják az eszközöket. Például szikladarabokkal törik fel a páncélozott zsákmányt, így a csigát is. Egyébként a legvastagabb szőrzete is a vidrának van. Négyzetcentiméterenként akár egymillió is lehet. Szőrük két rétegből áll, és úgy van kialakítva, hogy a bőrük mellett egy légréteget is tartanak, így bőrük nem lesz nedves.

 

 

A mókusok örökbe fogadják az árvákat

 

Forrás: pinterest.com

 

Kiderült, hogy a mókusoknak erős anyai ösztönük van. A Guelph Egyetem kutatóinak egyik 2010-es tanulmánya megállapította, hogy az állatok örökbe fogadják néhai családtagjaik árva kölykeit. A társas állatokat, köztük az oroszlánokat és a csimpánzokat gyakran rokonok veszik körül, így nem meglepő, hogy egy nőstény örökbe fogadja egy árva családtagját, mert már eleve sok időt töltöttek együtt. A mókusok azonban teljes elszigeteltségben élnek, és nagyon ragaszkodnak a saját területükhöz, nem engednek oda idegen mókusokat. Az egyetlen alkalom, amikor egy másik mókust a területükre engednek, az a nap, amikor a nőstények készen állnak a párzásra, vagy amikor szoptatják kölykeiket.

       

A teheneknek vannak barátaik

 

Forrás: pixabay.com

 

Ki hinné azt, hogy egy tehénnek is fontos a társaság? Pedig a tehenek erősebb társadalmi kötelékekkel rendelkeznek, mint gondolnád. A Northamptoni Egyetem kutatói 2013-ban egy tanulmányt készítettek. A teheneket elválasztották egymástól, és ezt az állatok stresszként élték meg, emelkedni kezdett a pulzusuk.

 

                                                 

A vakondpatkány királynői terméketlenné tesznek más nőstényeket

 

Forrás: media.icdn.hu

 

A vakondpatkány, vagy turkáló királynő terméketlenné tesz más nőstény turkálókat. Dominanciájának biztosítása érdekében a turkáló azon dolgozik, hogy lehetetlenné tegye más nőstény turkálóknak, hogy világra hozzanak egy bébit. A királynő ugyanis olyan anyagot tud termelni a vizeletében, amely más nőstény vakondpatkányokat terméketlenné tesz.

 

 

A lepkék már az első illatnál érzik a szerelmet

 

Forrás: pexels.com

 

Amikor egy hím lepke megérez egy számára kellemes nőstény lepke illatot, azonnal elindul, hogy megtalálja. Képes mérföldeket is megtenni, pusztán az illatát követve. Pedig fogalma nincs, hogy néz ki a nőstény, nem ez a fontos számára, hanem az illata. S ez el is vezeti a hím lepkét a nőstényhez. A lepkéknek nemcsak szaglószerveik, de ízlelőbimbóik is eléggé kifinomultak. A lábaikon található kis receptorok például 200-szor olyan erősek, mint az emberi ízlelőbimbók. Amikor egy pillangó rászáll egy növényre, ezekkel az érzékelőkkel állapítja meg, hogy az, amin áll, ehető-e vagy sem.

 

 

Forrás:

bestlifeonline.com

Tetszett a cikk?

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

CukiságVilága cikkajánló

További cikkek »

 

 

 

 

CukiságVilága cikkajánló

További cikkek »